MENÜ
Art Contact Mozgásszínház
H - Szekszárd                                Tánc - mozgás - színház
Sárvári János tel: +36.30.937.25.25, e-mail: jnsarvari@gmail.com                                   

Art Contact Mozgásszínház - Szekszárd - H

 

Az ART CONTACT MOZGÁSZÍNHÁZ a Szekszárdi Tanítóképző Főiskolán alakult 1987-ben. A csoportban az első szöveges színházi kísérletek után a mozgás – és táncszínházi törekvések váltak uralkodóvá, de azóta is használunk szöveges színházi elemeket előadásainkban. A csoport fennállásának tizennyolc éve alatt évente több előadást hozott létre. Rendszeresen készítünk előadásokat, fellépünk városi és országos rendezvények mellett Külföldön is. A város kiemelt művészeti csoportja vagyunk 2002-től.

Tanítások: A társulat művészeti vezetője, Sárvári János contact improvizációs kurzust vezetett Szegeden, Jászberényben és több alkalommal Pécsett, Három alkalommal tanított koreográfiát Békéscsabán. A Szekszárdi Tanítóképző Főiskolán (PTE IGYFK) tanított Fakultációként mozdulat kommunikációt. Contact improvizációs tréninget vezetett 2000. és 2001. augusztusában Mezőberényben és 2000-ben és 2003-ban Finnországban, Tornio-ban és Svédországban, Haparanda-ban. Alkotótábort vezetett 2003-ban négy ország fiataljainak.

Sárvári János az Európai Táncnevelési Központ (EDDC), Arnhem/Hollandia vendéghallgatója volt. A Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus, majd táncelméleti szakíró szakára járt. Jelenleg az I. Béla Gimnáziumban tánc és drámát tanít, valamint művészeti vezetője a gimnázium Létra Színházának.

A társulat fellépései itthon és külföldön:

- A társulattal rendszeresen lépünk fel Szekszárdon és környékén. Másfél évig a Német Színház Mozart: Varázsfuvola című előadásában léptünk fel, táncosként.

- Két alkalommal indultunk Butapesten az Inspiráció koreográfiai pályázaton.

- Romániai Lugos-on játszottunk négyszer. A Nemzetközi Színházi Biennálén, 1998-ban különdíjat nyertünk és 2000-ben a legjobb színésznő díját hoztuk el.

- Franciaországban, Bezons-ban az „Utazó koreográfiák” című koreográfiai esten léptünk fel - 1999. január

- Az I. Szóló Tánc Fesztivál - 2000. április 20. Budapest

- Sziget Fesztivál - 2000 augusztus

- Öt alkalommal játszottunk 2000. decemberében és 2003. novemberében Finnországban, Tornioban és Svédországban, Haparandában.

- Négy alkalommal játszottunk Franciaországban az Orléans- i Theatre Linteaux- al közös produkcióban.

Szervező munka:

1900-95 között másokkal közösen főszervezői voltunk az Art Kontakt – Holló Napok című művészeti rendezvénysorozatnak.

1999. májusában megalakítottuk az Art Contact Mozgás, Tánc és Alternatív Színházi Műhelyt, Kortárs Művészeti Egyesület és Ügynökséget.

Megalakítottuk az Art Contact Kortárs Művészeti Clubot 2000 őszén.

Fennállásunk óta az alábbi előadásokat mutattuk be:

* 1987. A Kör

* 1988. Improvizációk

* 1988. Skót-est : Versjáték Robert Burns verseiből

* 1989. S. Beckett: Jövés – menés és Némajáték II.

* 1992. Farkasok órája - Egy öregember álma

* 1992. Farkasok órája tévéfilm

* 1992. Képek: Kiállításmegnyitó

* 1993. Arabesque

* 1994. Szóló tánc

* 1994. A(R)TRAKCIÓ

* 1994. (NY)ÁR(NY)JÁTÉK- játék az udvaron

* 1994. Etűd- játék az utcán

* 1994. Drogellenes fesztivál megnyitója

* 1995. Kristályok

* 1995. Német Színház, Szekszárd; Mozart: Varázsfuvola / táncbetét /

* 1995. Végtelen történet (szóló)

* 1996. Álmok

* 1997. Júlia szépleány ( a Csabai Játékszín előadásának koreográfiája)

* 1997. Hiányzó szeretteink kölcsönzőhelye - Tadeus Kantor művei alapján

* 1998. Jótékonysági est a Babitsban (duó)

* 1998. Drogellenes kiállítás megnyitója (szóló)

* 1999. Szóló tánc (nagyapám emlékére) Paris/Bezons franciaországi premier

* 1999. Lélegzet/ Samuel Beckett művei alapján

* 2000. Montázs

* 2000. Aritme

* 2001. Machoires az Orléans- i Theatre Linteaux-al közös produkcióban

* 2001. Ruhatár

* 2002. A kék álom / Ady Endre novellája alapján

* 2003. Montázs II.

* 2003. Honnan? Hová?

* 2004. Az elrohanók - Franz Kafka novellái és elbeszélései nyomán

* 2006. Székek és Különóra - Ionesco drámái nyomán

Az Art Contact Mozgásszínház Tánc- és Mozgás- Színházi Műhelye szívesen lát minden, a színház és a kortárs tánc iránt érdeklődőt 14 éves kortól (felső korhatár nincs). Kedvelt területünk az improvizáció és annak tanítása, amely kiválóan alkalmas a kreatív és belülről építkező személyiség fejlesztésére. Az alkalmazott technikák és módszerek: contact improvizáció, testtudati rendszerek, releaise- technika mellett koreográfiát, színházi alapokat és mozgásszínészetet is tanulhatnak az érdeklődők.

Szívesen tanítanánk és játszanánk bárhol, tisztelettel várjuk az érdeklődő megkereséseket!

Támogatónk: Szekszárd Város Önkormányzata, I. Béla Gimnázium

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Régi:

Az ART CONTACT MOZGÁSSZÍNHÁZ a Szekszárdi Tanítóképző Főiskolán alakult 1987-ben. A csoport fennállásának tizenkét éve alatt huszonhárom féle produkciót hozott létre, közel hetven előadással, melynek nagy részét Szekszárdon játszottuk. Rendszeresen készítünk előadásokat, fellépünk városi és országos rendezvények mellett külföldön is.
1994 októberében megalakítottuk a «TeSZ» Tánc és Mozgásszínházi Műhelyt, amely szakmai továbbképzésünkhöz, fejlődésünkhöz és a nyújtott segítséget. Itt már több alkalommal tanítottak világhírű táncszínházi szakemberek. A társulat tagjai résztvesznek országos és európai kurzusokon. Így alakult ki kapcsolatunk két európai iskolával, a hollandiai Táncnevelési Központtal (Europian Dance Development Center, EDDC) amely Arnhemben és a németországi TUT-tal (Tánc és Színház) amely Hannoverben dolgozik. A társulat művészeti vezetője 1995-ben az EDDC hallgatója volt.
Idén májusban megalakítottuk az Art Contact Mozgás, Tánc és Alternatív Színházi Műhelyt, Kortárs Művészeti Egyesületet és Ügynökséget.
Kedvelt területünk az improvizáció és annak tanítása, amely szerintünk kiválóan alkalmas a kreatív és belülről építkező személyiség fejlesztésére.
A tánc- és mozgásszínházi törekvések mellett nem áll távol tőlünk olyan színház megvalósítása sem, amelyben a szöveg és a mozgás egyaránt megtalálható. Jó példa erre a legutóbbi Lélegzet című előadásunk amely Samuel Beckett, az ismert abszurd író drámáiból és írásaiból keletkezett.

Fennállásunk óta az alábbi előadásokat mutattuk be:
1987. A Kör
1988. Improvizációk
1988. Skót-est : Versjáték Robert Burns verseiből
1989. S. Beckett: Jövés - menés és Némajáték II.
1992. Farkasok órája 1992. Farkasok órája tévéfilm
1992. Képek: Kiállításmegnyitó
1993. Arabesque 1994. Szóló tánc
1994. A(R)TRAKCIÓ 1994. (NY)ÁR(NY)JÁTÉK- játék az udvaron
1994. Etűd- játék az utcán 1994. Drogellenes fesztivál megnyitója
1995. Kristályok 1995. Német Színház; Mozart: Varázsfuvola/táncbetét
1995. Végtelen történet 1996. Álmok
1997. Júlia szépleány( a Csabai Játékszín előadásának koreográfiája)
1997. Hiányzó szeretteink kölcsönzőhelye /Tadeusz Kantor művei alapján
1998. Jótékonysági est a Babitsban (duó)
1998. Drogellenes kiállítás megnyitója (szóló)
1999. Szóló tánc (nagyapám emlékére) Paris/Bezons franciaországi premier
1999. Lélegzet /Samuel Beckett írásaiból
2000. Monázs
2000. Aritme
2001. Masoires - Theatre Linteaux-al közös előadás - Orléans/Franciaország
2001. Ruhatár
2002. A kék álom / Ady Endre novellája alapján
2003. Montázs II.
2003. Honnan? Hová?
2004. Az elrohanók / Franz Kafka novellái és elbeszélései nyomán

A Társulat jelenleg bemutatható előadásai:
* Montázs /30 perc
* Végtelen történet /20 perc
* Szóló tánc (nagyapám emlékére) /12 perc
* Hiányzó szeretteink kölcsönzőhelye /45 perc
* Lélegzet /70 perc
* Aritme /45 perc
* Ruhatár /42 perc

 

Társulatunk felvételt hirdet!

Várjuk az érdeklődőket! Ne habozz! Nem kell megijedni. Nincs korhatár, mit veszíthetnél? Unatkozol? Szeretnél magaddal valamit kezdeni? Fizikai és szellemi elfoglaltságra egyszerre szükséged lenne?

Keress meg minket, ha:

Érdekelne a munkánk, de nem tudod elképzelni, mi is ez a mozgás- és táncszínház?

Érdekelnek a nem közismert kortárs táncformák, alternatív színházi törekvések?

Kipróbálnád magad, szeretnéd tudni mi az a contact tánc?

Olyanok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a mozgással, tánccal megjeleníthető új, alternatív színházi formák iránt.

Nálunk különféle tánc- és mozgásszínházi technikákkal ismerkedhettek meg: modern tánc, contact improvizáció, meridiánok, lazítógyakorlatok mellett koreográfiát és színházi alapokat is tanulhattok.

Információ és jelentkezés: Sárvári János művészeti vezetőnél a fenti elérhetőségeken.

Érdeklődők jelentkezését várjuk!

 

janos sarvari

 

Hírek

  • Tréning és próba
    2014-11-06 10:32:22

    PRÓBÁK ÉS TRÉNINGEK

    minden hétfőn  és pénteken 16.30 órától

    a Babitsban.

    Várunk minden kedves érdeklődőt!!!

  • Kiállításmegnyitó
    2013-02-07 10:30:40
    2013. február 8-án, pénteken 17 órától KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ: "MASZK MÖGÖTT"
    TAR VIOLETTA kaposvári festőművész kiállítása PAKSON, a Csengey Dénes Kulturális Központ kiskiállítójában. A kiállítást megnyitja Kertész Sándor kaposvári festőművész.

    Közreműködik Sárvári János táncművész, az Art Contact Mozgásszínház vezetője.

    Megtekinthető március 4-ig.

    http://www.paksivmk.hu/index.php?page=r&id=8109

Szavazás

Szoktál színházba járni?
Igen
Nem
Asztali nézet